2015. október 16., péntek

Pizza sütőtökkel, szalonnával és zsályával


 Egy esős októberi vasárnap délután az internetet böngészve, egymás után jöttek a pizza receptek. Ilyen időben jól esik bekapcsolni a sütőt, több se kellett nekem, begyúrtam két pizzára való tésztát. Az egyiket sima rozmaringos olívaolajos focaccia-ra terveztem, a másikra pedig szétnéztem a hűtőbe, hogy mi van. Volt sütőtök, szalonna  mivel ezekhez nem  passzol a paradicsomos alap, így mascarponéval kentem meg a pizzát. A végeredmény nem lett tökéletes, de úgy gondoltam még egyszer próbálkozok!
Amit korrigáltama következő alkalommal: nagyobb tepsin kell sütni, két adagnyi tésztát, hogy a nyers sütőtök megsüljön és a szalonna se legyen nagyon apróra kockázva, mert kisül a "lelke". A zsálya, pedig remek kiegészítője a két feltétnek. Igazi őszies hangulatú pizza sikeredett ! Ismétlés, pedig biztos, hogy lesz!





Hozzávalók:
( egy kb. 37x33 cm-es tepsihez)

30 dkg kenyér vagy finomliszt
1 tk. só
fél tk cukor
5 gr szárított élesztő
2-2,5 dl langyos víz
2 ek. olívaolaj

4 ek. mascarpone, szobahőmérsékletű
2 csésze sütőtök, max. 1x1cm nagyságúra, felkockázva
10 dkg kolozsvári szalonna , felkockázva
15-20 levél friss zsálya
só, frissen őrölt bors
1-2 ek. olívaolaj






Elkészítés:

  1. A lisztet egy tálba szitáljuk, beleszórjuk a sót, a cukrot és az élesztőt, elkeverjük a kezünkkel, beleöntjük a vizet és az olívaolajat. Egy tésztagolyóvá dolgozzuk, majd a gyúródeszkán legalább 10 percig dagasztjuk, amíg tökéletesen sima nem lesz a felülete. és a nem ragad a kezünkre.
  2. Visszatesszük a tálba, megszórjuk liszttel vagy kikenjük olívaolajjal. Letakarjuk és langyos helyen, kb. 35-40 perc alatt a duplájára kelesztjük.
  3. A sütőt előmelegítjük 230 fokra. Egy sütőlemezre papírt teszünk. A megkelt tésztát kinyújtjuk (az előkészített tepsi méretüre) és óvatosan a sütőlemez re emeljük a sodrófa segítségével.
  4. Megkenjük a szobahőmérsékletű mascarponéval, rászórjuk a felkockázott tököt, szalonnát és zsályaleveleket. Sózzuk, borsozzuk és locsolunk rá 1-2 evőkanál olívaolajat.
  5. Betesszük a pizzát a sütőbe . A hőmérsékletet visszavesszük 210 fokra és kb. 30 perc alatt megsütjük. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése