2016. január 20., szerda

Túrós süti zabpehellyel és chia maggal

 Tavaly júniusban osztottam meg a túrós zabpelyhes süti receptemet. Nagyon népszerű, az egyik legtöbbett nézett bejegyzés. Picit alakítottam rajta, de a lényeg ugyanaz. Öt perc előkészület után, húsz perc pihentetés és már süthetjük is.


 Hozzávalók:

5 tojás
50 dkg tehéntúró
5 ek. zabpehely
2 ek.chia mag
4 ek.cukor vagy ennek megfelelő édesítő
5 ek.görög joghurt
1 csésze fagyasztott erdei gyümölcs
vaj a forma kikenéséhez
2 ek. zabpehely

Elkészítés:

  1. Egy tálba felütjük a tojásokat, kicsit felverjük. Hozzáadjuk a többi hozzávalót is, villával jól összekeverjük. Félretesszük 20-25percre, a gyümölcsöt egy csészébe kimérjük.
  2. Közben a sütőt előmelegítjük 190 fokra. Egy 20 cm átmérőjű tűzálló tálat kivajazunk, majd beleszórunk 2 ek. zabpelyhet, körbe forgatjuk, hogy minden hova jusson.
  3. A gyümölcsöt lazán belekeverjük a túrós masszába, belesimítjuk a kivajazott tálba.
  4. 40-45 perc alatt megsütjük. 15 percig a tálba hagyjuk, majd rácsra borítjuk. Amikor teljesen kihűlt visszafordítjuk egy tálra.
Jó étvágyat!
Cecil


1 megjegyzés:

  1. Elkészítettem, nagyon jól sikerült és finom sütemény! Köszönöm a receptet!

    VálaszTörlés