A következő címkéjű bejegyzések mutatása: koktélparadicsom. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: koktélparadicsom. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. március 19., szombat

Töltött cukkini-hús nélkül

Sokszor vásárolok úgy, piacon vagy multiban, hogy valami meg tetszik, de nem igazán tudom, mi lesz a sorsa . Így jártam, ezzel a négy kb.teniszlabda nagyságú gömb cukkinivel is. Végül hús nélkül, quionával és zöldségekkel töltöttem meg! Mivel a cukkini elég jellegtelen ízű zöldség, így egy kicsit bátrabb fűszerezés nagyon jót tesz neki. Quiona helyett használhatunk fehér vagy barnarizst, kuszkuszt,bulgurt.




Hozzávalók:

4 kisebb gömb cukkini
1 dl quiona, többször átöblítve
2 dl víz
csipet só
2 ek. olívaolaj
1 tk. római kömény
5 szál újhagyma, felkarikázva
1 chili paprika (elhagyható)
15 dkg spenót, kb. 2 centis csíkokra vágva
12 szem koktélparadicsom, félbe vágva
fél citrom
5 dkg feta

frissen őröltbors

Elkészítés:

  1. Vízben egy csipet sóval megfőzzük a quionát 15-20 perc alatt. A cukkiniket megmossuk, félbe vágjuk és egy kiskanállal kivájjuk a belső részüket.
  2. Egy serpenyőben olívaolajat hevítünk, beledobjuk a római köményt, majd pár másodperc után az újhagymát és a chilit. Amikor a hagyma már kapott egy kis színt mehet hozzá a cukkini kikapart belseje. Fedjük le a serpenyőt, kb. 3 percig pároljuk, utána mehet bele a spenót, tegyük vissza a fedőt. Legvégül a paradicsomot adjuk hozzá, sózzuk és borsozzuk.
  3. Az elkészült zöldségekhez keverjük hozzá a megfőtt quionát és csavarjunk  rá a fél citrom levét. Egy tűzálló tálat pár csepp olívaolajjal kenjünk ki, a cukkiniket töltsük meg, tegyük a tálba és legvégül morzsoljunk rá fetát.
  4.  180 fokra előmelegített sütőben lefedve 30-40 percig sütjük  amíg a cukkini megpuhul. Az utolsó tíz percben fedő nélkül.
Jó étvágyat!
Cecil




2016. február 16., kedd

Zablepény avokádóval és buggyantott tojással


Ráérős hétvégén, fél óra alatt elkészíthető igazi villás  reggeli!



Hozzávalók:
6 lepényhez

100g zabpehely, apró szemű
150g víz
fél tk.só
fél tk sütőpor
1 tojás
1 ek. kókuszzsír

3 kisebb avokádó
6 tanyasi tojás
1 ek ecet 10%-os
1 marék rukkola
1 kisebb cékla, vékony csíkokra vágva
9 koktélparadicsom
1 lime leve

frissen őrölt bors


Elkészítés:

  1. A zabpelyhet és a vizet egy tálba mérjük, hozzáadjuk a sót és a sütőport, jól elkeverjük és 15 percre félre tesszük. Egy palacsintasütőt felforrósítunk, egy kanálnyi kókuszzsírral, amíg melegszik, egy villával belekeverjük a tojást a zabpelyhes keverékbe. Egy púpos evőkanálnyi tésztát a palacsintasütőbe kör alakúra simítok (egyszerre hármat), majd pár perc alatt megsütöm a lepények mindkét oldalát.
  2. Buggyantott tojáshoz egy lábasban forraljunk vizet, öntsünk bele 1 ek. ecetet, vegyük le a hőfokot. Egy kávés csészébe felütött tojást, óvatosan csúsztassuk a vízbe. Három percig főzzük a tojást, majd szűrőkanállal vegyük ki és csepegtessük le. (én egyszerre egy tojást főzök)
  3. Az avokádót vágjuk ketté, vegyük ki a magját, egy kanál segítségével "hámozzuk" meg, majd vágjuk vékony szeletekre.
  4. Egy lepényre tegyünk avokádó szeleteket, buggyantott tojást, sózzuk, tekerjünk rá borsot és csepegtessünk rá pár csepp lime-ot. Rukkolából, koktélparadicsomból és céklából tegyünk ízlés szerint minden tányérra.
Jó étvágyat!
Cecil

2016. január 17., vasárnap

Karfiol tócsni chia maggal

A héten többször találkoztam a Facebookon egy videóval, amiben a lereszelt karfiolt fűszerezik, majd serpenyőben kisütik. Volt itthon karfiol, így kipróbáltam! Hát, nem sikerült olyan szépre, mint a videóban. Nagyon nehezen állt össze, mivel semmilyen liszt nem került a masszába. Pár nap múlva elkészítettem újra, tettem bele chia magot, reszelt parmezánt és tepsiben sütőpapíron sütöttem. Grill csirke mellé ettük, sült koktélparadicsommal.





Hozzávalók:
(egy 25x20 cm tepsihez)

60 dkg karfiol lereszelve
2 tojás
2 ek. reszelt parmezán
1 gerezd fokhagyma
1,5 ek. chia mag
1 ek.petrezselyemzöld, apróra vágva
frissen őrölt bors

1 ek. olívaolaj
3 ek.tejföl
cayanne  bors (elhagyható)

10 szem koktélparadicsom
2 ek olívaolaj

Elkészítés:

  1. Egy tálba összekeverjük a karfiolt, a felvert tojásokat, a parmezánt, az összezúzott fokhagymát és a chia magot. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. Fél óráig állni hagyjuk.
  2. Közben a sütőt bemelegítjük 180 fokra (légkeverés). Egy tepsit kibélelünk sütőpapírral, majd megkenjük olívaolajjal. Beleöntjük a masszát és egy evőkanál hátával jól lenyomkodjuk.
  3. A koktélparadicsomot egy tűzálló tálba tesszük, megszúrkáljuk egy hegyes késsel, meglocsoljuk olívaolajjal.
  4. Az előmelegített sütőben egyszerre megsütjük a tócsnit és a paradicsomot is.
  5. Tejföllel tálaljuk.
Jó étvágyat !
Cecil

2015. december 5., szombat

Taco marhahússal és avokádóval

A marhahúsos taco, egy hagyományos mexikói étel, ami búza- vagy kukoricalisztből készült, összehajtogatott tortilla, megpakolva sok zöldséggel, hússal és nyakon öntve valamilyen szósszal vagy tejföllel.




Hozzávalók:
4 darabhoz

4 puha tortillalap, 20 cm-es
25-30 dkg marha hátszín
2 ek. olívaolaj
1 tk. taco fűszerkeverék
4 marék vegyes zöld saláta
12 szem koktélparadicsom, negyedelve
1 kisebb lilahagyma, vékonyra szeletelve
1 avokádó, kockákra vágva
8 dkg cheddar sajt, kisebb kockákra vágva
1 lime
tejföl
só,bors

Elkészítés:

  1. A hátszínt megszórjuk a fűszerkeverékkel.  A konyhapulton hagyjuk, hogy szobahőmérsékletűre melegedjen. Egy forró serpenyőben olívaolajon 3-4 percig sütjük oldalanként. Tányérra tesszük, sózzuk és egy másik tányérral lefedve pihentetjük 10 percig.
  2. Közben előkészítjük a többi alapanyagot, a húst keresztbe vékony szeletekre vágjuk.
  3. Összeállítjuk a taco-kat: száraz serpenyőbe melegítsük langyosra a tortillákat, tegyünk a felére, a salátából,a paradicsomból, a lilahagymából, a hátszín szeletekből, az avokádóból és a sajtból, púpozzuk meg egy kanálnyi tejfőllel, ízesítsük pár csepp lime-mal, egy csipet sóval és frissen őrölt borssal. 
  4. A tortillákat félbe hajtva langyosan tálaljuk!
Jó étvágyat!
Cecil

2015. október 20., kedd

Pirítós avokádóval és füstölt pisztránggal

 Egy ráérős hétvégi reggelen érdemes elkészíteni ezt a szendvicset. Nagyon kiadós és nem utolsósorban egészséges!






Hozzávalók:

6 kisebb szelet kenyér, pirítva
vaj
1 csomag füstölt pisztrángfilé, natur
3 ek. tejföl
1 ek. frissen reszelt torma (elhagyható)
1 szál újhagyma
fél avokádó, vékonyra szeletelve
3 szem koktél paradicsom
só, frissen őrölt bors
pár csepp lime vagy citrom
olívaolaj

Elkészítés:

  1. A kenyereket megpirítjuk. A tejfölbe belereszeljük a tormát, egy csipet sót keverünk bele.
  2. Összeállítjuk a szendvicseket:  megvajazzuk a pirítóst, majd szép sorba rétegezzük. Füstölt pisztráng, tormás tejföl, újhagyma karikák, avokádó, koktél paradicsom. Sózzuk, tekerünk rá frissen őrölt borsot, csepegtetünk rá pár csep lime-ot és olívaolajat.